Budapest — Till Attila (39) levetkőzött! A Megasztár műsorvezetője nemes ügy mellé áll, ádámkosztümben pózol egy kampányfotón, férfiasságát pedig Heller Ágnes (81) filozófus a saját könyvével takarja el a kíváncsi szemek elől. Tilla elárulta, csakúgy, mint Hernádi Judit, ő is a nőkért vállalta a meglehetősen meghökkentő képet. A meztelenkedést figyelemfelkeltésnek szánja, mert régóta ügyködik azon, hogy a hölgyek előtérbe kerüljenek, és befolyásos pozíció­ban mutassák meg, mire képesek. Győzni fogunk! Tilla férfiasságát Heller Ágnes filozófus takarja. Népszavazást akarnak – Ez a kép a Népszavazás a nőkért! című kampány részeként készült. A dolog 3 évvel ezelőtt kezdődött, amikor még aláíróként támogattam egy hasonló kezdeményezést, de akkor hiába terjesztették elő, a többnyire férfiakból álló bürokrácia lesöpörte az asztalról. Most a civil kezdeményezésre az ötletgazdák meghökkentő módon szeretnék felhívni a figyelmet, és összegyűjteni a szükséges aláírást a népszavazáshoz – magyarázta Till Attila a merőben meglepő lépést. A TV2 műsorvezetője elárulta, egyáltalán nem okozott gondot neki, hogy meztelenre vetkőzzön a stáb előtt, felesége, Krisztina meg is lepődött azon, férje mennyire könnyen vette ezt az akadályt. – A feleségem ott volt a fotózáson, és meg kell hagyni, jót röhögött rajtam. Nagyon csodálkozott azon, mennyire nem feszélyezett a helyzet. Még az sem, hogy korunk egyik legjelentősebb filozófusa, Heller Ágnes mellett kellett meztelenkednem – emlékezett vissza Tilla, aki talán azért is kezelte jól a meglehetősen intim pillanatokat, mert megszokott környeze­tében, a TV2 egyik stúdiójában kellett levetkőznie. A kampány fotóin több ismert férfi közszereplő vetkőzik a jó célért, mindannyian egy-egy sikeres nő oldalán szerepelnek, és azt akarják jelezni ezzel, hogy milyen is a valódi kiszolgáltatottság. – Sokszor éri a nőket az a vád, hogy a testükkel akarnak célt elérni, így most mi, férfiak „lettünk a hús" ezeken a ké­peken. Blikk-információ Mi kell a nőknek? „Magyarország nem Skandinávia, itt az asszonyok szeretnek otthon lenni!” A magyar női lélek mély ismeretét sejtető szavakat a kormány államtitkára nyilatkoztatta ki a minap. Amihez a politikus hozzászólt, az az egyik legsúlyosabb nemzetstratégiai kérdés, amely az Országgyűlés napirendjére került. Maga a probléma – hogy tudniillik milyen szerepet szán a társadalom nem a szavak, hanem a kézzelfogható életviszonyok szintjén a nőknek –, azoknak a kibeszéletlen, végiggondolatlan dilemmáknak a sorába tartozik, amelyeket legalább a rendszerváltás óta cipelünk magunkkal. Tabutémáról van szó: ami igazán fontos, arról nálunk nem illik nyíltan beszélni. Pedig lenne miről vitázni. Meglehet, valóban a születések számának növelése a jó cél, de azt vajon milyen eszközökkel lehetne elérni? A gyerekek után járó új adókedvezmény markáns. De elegendő-e? Az idősödő fiatalés kereszténydemokraták soha nem beszélnek például arról a hátránycsomagról, amely Magyarországon a gyermekvállalással jár. Arról, hogy közpénzből fenntartott intézményeink és infrastruktúráink – a közösségi közlekedéstől a hivatalokig – alkalmatlanok rá, hogy gyermekek és szüleik biztonságosan és kényelmesen használják. Hogy már az első gyermek megszületése is végeérhetetlen anyagi, egészségügyi, munkahelyi és hétköznapi tortúrák kezdőpontja. Hogy ezeket a megpróbáltatásokat a társadalom egyáltalán nem kompenzálja –, inkább súlyosbítja. És arról sem, hogy a hátrányok döntő többsége a nőket sújtja. A magát eposzi jelzőként családbarátnak nevező kormány éppen azon van, hogy a nőket végérvényesen bezárja ebbe a halmozottan hátrányos szerepkörbe. Elveszi a gyest azoktól, akik a gyermekük egyéves kora után már kénytelenek teljes munkaidőben dolgozni, jóllehet éppen a munkába járás és a gyerekfelügyelet költségeit fedezhetnék a segélyből. Ezt az elvett pénzt adóajándékként átcsoportosítja a legjobban kereső többgyermekesekhez. Tétlenül nézi, hogy ugyan már több nő szerez diplomát, mint férfi, a foglalkoztatottságuk mégis alacsonyabb. Közben maga is sokat tesz azért, hogy kiszorítsa a nőket a közéletből: tárcát nem bíz rájuk, parlamenti helyet alig kínál nekik, és ha tehetné, a családi tűzhely mellé és a négy fal közé száműzné őket – talán fel sem mérve, hogy milyen meghökkentően közel kerül azokhoz az ideológiákhoz, amelyek a nőkre csak gyerekgyárként és a család (de mindenekelőtt a férfiak) kiszolgálóiként tekintenek. Minden kutatás szerint egyértelmű az összefüggés a nemi esélyegyenlőség szintje és a párok gyermekvállalási kedve között, nálunk az utóbbit úgy akarjuk javítani, hogy az előbbi terén visszalépünk. A kisgyermekes nők foglalkoztatottsága már most is a legalacsonyabb Európában: a három év alatti gyermeket nevelők alig tíz százaléka dolgozik, ez az EU-átlag harmada. Hasonlóan gyászosak a demográfiai mutatóink is. Pedig az utód iránti vágy a legerősebb biológiai késztetéseink egyike. Keményen kell küzdenie az államnak, hogy így el tudja fojtani. Amíg a kizárólag férfiakból álló kormány kívánja – vita nélkül – eldönteni, hogy mi kell a nőknek, addig nem is várható változás. A nők ugyanis mindig direktben minősítik a nőpolitikát: úgyis mondhatnánk, hogy a méhükkel szavaznak.